Házirend

  • A foglalkozásra előzetes bejelentkezés szükséges (telefonos, e-mailes). 
  • A foglalkozásra 1 fő kísérő fogadását tudjuk biztosítani. 
  • 24 órával korábban a foglalkozás díjmentesen lemondható, ha 24 órán belül történik a lemondás a foglalkozás díja felszámolásra kerül. 
  • A várakozóban kötelező az ott kihelyezett vendégpapucs átvétele, gyermekek a hozott benti cipőt, papucsot, szandált veszik át. 
  • A várakozóban a hangos beszédet, telefonálást és a zenehallgatást kérjük mellőzni, telefonokat lenémítani. 
  • A foglalkozás kezdete és vége előtt 10 perccel szíveskedjenek a helyszínen tartózkodni. 
  • A fejlesztések elkezdése előtt minden esetben szükséges az előzetes vizsgálat, állapotfelmérés. 
  • A foglalkozásokon készült kép, illetve videó kizárólag közös beleegyezéssel és az erre vonatkozó nyilatkozat aláírásával és kitöltésével történik. 
  • A házirend a Manka Fejlesztő Kuckó munkatársára és a fejlesztésben résztvevő felekre egyaránt vonatkozik. 
  • A fejlesztésre való időpont foglalással a szolgáltatást igénybe vevő számára automatikusan elfogadásra kerül a házirend szabályzata.